Lucy Kensington: (Elegem van, hogy gondolta ezt? Hogy majd szépen éldegélek, miközben ő nyugodtan öldököl? Nem normális... De nem maradhatok mellette, muszáj elmennem... A nagymama... Ő lesz a megoldás... Mást nem tehetek... Hol is vagyok? Ugye nem tévedtem el? Még sosem mentem egyedül a mamához!) Szia Hermione! Te mit keresel itt???

Hermione: (Hermione unottan sétálgat az utcán. Mikor meghallja  a hangot, hátrapördül, és pálcát ránt.) Oh... Csak te vagy az? Lucy, igaz?

Lucy Kensington: Igen, mit keresel te itt? Nem is tudtam, hogy erre felé laksz!

Hermione: Nem is lakom. Khm… Harrynél vagyok… Vendégségben. És te? Mit keresel éjszaka az utcán? Főleg erre? Ezen a környéken csak Harry lakik… (Elteszi a pálcáját)

Lucy Kensington: Én épp a nagymamámhoz megyek, látogatóba… Harry itt lakik?

Hermione: Nem pont itt. Pár utcányira innen. (A háta mögé mutat.) Éjszaka mész a nagymamádhoz látogatóba?

Lucy Kensington: Igen, ugyan is... Hát tudod, van az a valami apummal... és.... Az az igazság, hogy nem bírtam ki vele egy fedél alatt, nem tudok ott maradni! (Sírva fakad)

Hermione: (Hermione felsóhajt, és átöleli Lucy vállát.) Nyugodj meg, rendben? Minden rendbe fog jönni. Senkinek sem könnyű. Biztos, hogy a nagymamádhoz akarsz menni?

Lucy Kensington: Hova máshova mehetnék? Rajta kívül nincs senkim, még egy barátom sincs, akihez elmehetnék…

Hermione: Lucy, gyere, üljünk le! (a közeli játszótér hintájához terelgeti a még mindig zokogó lányt, és leülteti.) Nem ismerem az apádat, de pár halálfalóhoz volt már szerencsém. Az apád biztos tudja, hogy a nagymamádhoz szöknél. És ha utánad megy, veszélybe sodrod magadat is, és a nagymamádat is.

Lucy Kensington: Igen, igazad van… Erre nem gondoltam. Mit tanácsolsz akkor? Hova menjek?

Hermione:

Tudom, hogy furcsán fog hangzani, de haza kell menned. Ez az egyetlen helyes dolog, amit tehetsz. (A lány szemébe néz, és szeretné, ha nem kellene magyarázkodnia. De biztos benne, hogy Lucy nem akar majd hazamenni)

Lucy Kensington: Nem, csak oda nem!!! Tudod, hogy milyen érzés az, amikor éjjel nincs otthon az apu, és tudom, hogy épp valaki másnak a szüleit, rokonait, barátait ölik meg?!

Hermione: Tudom, hogy nehéz. De csak otthon vagy biztonságban, és csak akkor van biztonságban a nagymamád is, ha hazamész. Nem kell sokáig ott maradnod, amint biztonságos lesz, eljöhetsz onnan. De meg kell értened, hogy még nem jöhetsz el. A saját érdekedben!

Lucy Kensington: De egyszerűen nem bírom! (Kifújja az orrát, majd határozott hangon hozzáteszi) Azon gondolkodom, hogy feljelentem apámat… Nem érdekel, hogy mit von maga után, hogy bármi bajom eshet… A lényeg az, hogy tiszta lesz a lelkiismeretem! Nem fogok egy halálfalónak falazni!

Hermione: Nem! Nem jelentheted fel! Az nagyjából a biztos halál. Most nyugton kellene maradnod, egy ideig. Úgy kellene tenned, mintha semmit sem tudnál… (Hermione előkap egy darab teleírt pergament, és a pálcájával két újabb szót varázsol rá: Lucy nevét.)

Lucy Kensington: Mi az? Mit csinálsz?

Hermione: Csak felírtam valamit. Nem fontos. Hazakísérlek. Messze laksz innen? (a zsebébe süllyeszti a pergament.)

Lucy Kensington: Úgy 3 órája indultam el otthonról, de már vagy másfél órája itt kavargok…

Hermione: Remek. Eltévedtél? Na jó, nem számít. Mondd az utca nevét, megtaláljuk! (Felhúzza Lucyt a hintáról.) Meg kell ígérned nekem, hogy otthon maradsz… csak amíg… amíg érted nem megyek!

Lucy Kensington: Értem jössz? Tényleg?

Hermione: (Hermione felsóhajt. Eszében sem volt elmenni a lányért, de most már mit tehet. Megadóan bólint.) El. Hát persze.

Lucy Kensington: De… de lehet, hogy jobb volna, ha… Ha nem jönnél értem… Inkább csak levelezzünk,  vagy valami más…! Ha apa megtudja, hogy… Hogy valaki más is tudja a titkát… Hiszen te magad mondtad, hogy nem volna helyes, ha a mamát bele keverném… Akkor téged meg duplán nem akarlak bele keverni… Hiszen olyan sokat segítettél nekem ezzel… Hogy mellettem állsz, és megértesz… Viszont van egy ötletem. (Lucynak megjött a józan esze, hirtelen végig tudta gondolni, hogy mi, mit von maga után, rájött, hogy tulajdonképpen ki is lehet használni ezt a helyzetet. Most már csak az a kérdés, hogy megossza e Hermionéval az ötletet) Figyelj Hermione! Te ugye… Ugye ismersz olyan embereket, akik tagjai a Főnix Rendjének?

Hermione: A micsodának? (Hermione hamar belátja, hogy felesleges titkolóznia) Igen, ismerek egy-két olyan embert. De miért?

Lucy Kensington: Csak azért, mert… Tudom, hogy apám milyen feladatokat kap, tudom előre, hogy mik a terveik, mert… Mert egy pár halálfaló jár hozzánk, és néha szoktam őket hallani, ahogy beszélgetnek… És ha ezeket el tudnánk juttatni a Főnix Rendjének, akkor segíthetnék… Nem lenne akkora bűntudatom, hogy nem teszek apám ellen semmit sem… Segítesz nekem?

Hermione: Tehetek mást? (Morogja Hermione.) Persze, hogy segítek. De csak akkor beszélhetünk, ha semmiképpen nem buksz le. Most például, el kellene indulnod haza. Ha nem érsz haza apukád előtt… Menjünk!

Lucy Kensington: Oké, ígérem, hogy máris haza megyek… Te maradj itt nyugodtan, mondom, hogy nem akarlak bajba keverni… Apa holnap délig nem megy haza, mondta… Szóval ráérek… Hogyan tarthatnánk a kapcsolatot?

Hermione: Gyere ide éjszaka, ha tudsz. Én is itt leszek éjjelenként egy ideig. Aztán kitalálok valamit, rendben?

Lucy Kensington: Oké, akkor majd találkozunk… És még egyszer… Köszönök szépen mindent… El tudom képzelni, hogy mennyi gondod lehet, és mégis szakítasz időt rá… Köszönöm. Szia! (Azzal rámosolyog Hermionéra)

Hermione: (Hermione visszaindul a Privet Drive-ra. Azon gondolkozik, hogy beszélhet minél hamarabb Lupinnal)